Ismerős az, amikor megérkezel egy vendégségbe, mindenki önfeledten el van, de a te gyereked annyira félénk, szégyenlős, hogy nem tud bekapcsolódni?
Persze, ilyenkor jönnek és a segítségetekre sietnek és noszogatni kezdik a gyereket, hogy menjen játszani. De hát ez nemhogy nem segít, de még ront is a helyzeten.
Ez megint egy olyan helyzet, amiben nagyon nehéz dolga van a szülőnek, ha elég jól akar reagálni. Nézzük, milyen lehetőségeink vannak!
Vagy erőltetem, hogy beszélgessen, játsszon másokkal:
“Igen, Jancsika, menjél játszani, látod, hívnak a gyerekek.”
Vagy elismerem a gyerek érzéseit és elfogadom, hogy nem akar beállni:
“Hagyd őt, nem mer beszélgetni, játszani idegen helyen.”
Valljuk be az elsőnek nem sok értelme van, mert fékezett habzású szokott lenni a siker, amikor erőltetni akarjuk, hogy valaki feloldódjon.
A második verzió jó abból a szempontból, hogy a gyerek azt érzi, hogy vele vagyunk, értjük őt, megkönnyebbül, de közben be is skatulyázzuk őt félénknek, szégyenlősnek, a mi hosszú távon nem segít neki.
Mi akkor a jó megoldás?
Na erre a helyzetre találtam egy fantasztikus mondatot, ami szerintem tényleg díjnyertes:
Minden benne van: elfogadja a gyerek érzéseit, nem skatulyáz és nyitva hagyja a bekapcsolódás lehetőségét. Szerintem egyszerűen nagyszerű! És szerinted?
További neuropozitív nevelési tippekért gyere és csatlakozz a klubbomhoz, ahol egy szuper támogató szülői közösség is vár. Vagy kövess kövess engem, az alábbi csatornáimon: Instagram, facebook, Tiktok, és Pinteresten is megtalálsz.
