Barion Pixel

Az egyik leggyakoribb szülői hiba: túlzott elvárások

Szülőként, főleg első gyerekes szülőként nagyon nehéz dolgunk van, mert fogalmunk sincs róla, hogy mit lehet elvárni a gyerektől, mikor mit kellene tudnia. Persze, utána lehet nézni, mik a legfontosabb mérföldkövek, mikor kell köszönnie, udvariasan beszélni.

De valójában nem is olyan fontos ezeket tudnunk, hiszen, ha a mi gyerekünk még nem tudja, nincs gond, meg kell neki tanítani! Ennek ellenére szoktam a tanfolyamokon a mérföldkövekről beszélni, mert sokszor túlzott elvárásaink vannak a gyerekek felé. Olyat várunk tőlük, amire egész egyszerűen még nem érettek. Ettől tanítani (a maga szintjén) lehet, de elvárni, hogy tudja, felesleges.

Jane Nelsen, a Pozitív Fegyelmezés anyja azt nyilatkozta, megszakad a szíve, amikor azt látja, hogy egy gyereket megbüntetnek azért, amit még nem is tudhat koránál fogva. Na, most akkor mi van? Kell tudni, hogy mi az elvárható vagy sem?

gyakori szuloi hiba a tulzott elvaras

Ha ez segít abban, hogy a gyerek felé felállított elvárásaink reálisak legyenek, akkor igen. Ha el tudjuk a gyerekünket fogadni úgy, ahogy van és abban támogatni őt, ami neki a következő lépés, akkor valójában nem is olyan fontos, hogy tudjuk melyik mérföldkőnek, mikor kellene következnie.

Hogyan tanítsuk a gyerekeket?

  1. Azt nézzük, hogy hol tart és, hogy mi a következő lépés neki. Ne azt, hogy hol kellene tartania.
  1. Tanítsuk fokozatosan, lépésről-lépésre.
  1. Hagyjunk időt a gyakorlásra.
  1. Teremtsünk lehetőséget a sikerre.
  1. Mutassunk jó példát.

 

Tetszett? További pozitív fegyelmezés szemléletért gyere és csatlakozz a Pozitív Fegyelmezés klubbomhoz, ahol egy szuper támogató szülői közösség vár. Vagy kövess social média csatornáimon: Instagram, facebook, Tiktok, és Pinteresten is megtalálsz.

Kövess Facebookon & Instagramon is:

Atipikusnevelés.hu - Logo 1
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében. A cookie-k olyan funkciókat látnak el, mint a felhasználó felismerése, amikor visszatér a weboldalunkra, emellet segítik a csapatunkat abban, hogy megértsük, a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.